„Boomer” vagyok!
A „modern” megfogalmazás szerint a „Baby Boomer” generáció jelentése az, hogy a 45-65 éves emberekhez tartozol. A boomer a robbanás szóra asszociál, amikor is robbanásszerű volt a gyermekszületések száma
Ebben a nagy modern világban a „tapasztalt” fiataloktól már ez a generáció is kapott csúfnevet. Nem vethetünk semmit a szemükre! Mi neveltük ilyennek őket! Ne csodálkozzunk!
Hogy közérthető legyek nézzük meg mi is történt ezzel a generációval.
Gyerekkorunkban mi még egész nap lent voltunk a játszón, fára másztunk, legalább tízszer néztük végig a Tenkes Kapitányát, az Óra Múlva Itt Vagyok-ot. Hétfőn még nem volt adás a tévében, az építkezésekről állandóan jött a por meg a zaj, még volt mért tej a boltban, megtanultuk a római számokat, tanultunk orosz nyelvet.
A nyolcvanas években DISCO-ba jártunk, de nem drogért, hanem táncolni. Néha egy-egy pofon is elcsattant. Előfordult, hogy berúgtunk a VBK-tól (vörösboros cola) vagy a vodka, illetve Campari dzsúsztól.
Éreztük a változás szelét. Már néztük az MTV-t, a német SAT-1 és az RTL-t. Ó azok a gondtalan 80’ évek.
Jött a „vakító” nagy szabadság a 90’években. Taxis blokád, munkanélküliség. A rendőrség megroppanása, Drogok, kurtizánok, techno. A nagy szabadságban elkezdték verni a tanárokat. Vagy a gyerek vagy a szülő. A gyerekek cigizhettek az iskola előtt, a lányok szinte fehérneműnek látszó ruhákban járhattak iskolába. Senki nem szólhatott semmiért. Mindenkinek joga lett mindenhez.
Megjelent az új világ! Munkahelyeken helyt kellett állni, nem volt divat a jövés-menés, de ezt a szemléletet még a szüleinktől örököltük. Később házasodtunk, gyereket neveltünk, elváltunk. Fontos lett és menő, hogy ki miként tudta okosba lehúzni a másikat. Lényeg lett, hogy legyen nálad a legújabb mobiltelefon, pörgesd az újadon a Bömös, Audi vagy Mernyó kulcsot. Legyen rajtad tetkó, Tommy Hilfiger ruha, Armani parfüm és kész is vagy.
Ennyi elég is egy felületes párkapcsolathoz!
És hipp-hopp, eltelt 40-50 év!
Ez a generáció a szocializmus gondoskodásából kilökődött a vadkapitalizmusba. Igazából mi hordtuk ki a hátunkon az egész rendszerváltást és annak minden negatív jelenségét. Próbáltunk gyereket nevelni is. Mindent meg akartunk adni, amit mi csak tévében láttunk és nem vagy csak kicsit élvezhettünk az áhított dolgokból. Fogalma sincs a jelenlegi generációnak, hogy mekkora dolog volt anno egy NIKE cipő, egy ADIDAS póló vagy egy LACOSTE pulóver. Minket abszolút a jóindulat vezérelt és nem gondoltunk bele, hogy az emberi természetet, se megcsúfolni se megerőszakolni nem lehet. Ha valamiért nem küzdesz meg, azt nem fogod becsülni. És itt van az alapvető probléma a jelenlegi fiatalabb és velünk élcelődő generáció. Nekik az már természetes, hogy minden van. Azért lett természetes, mert mi ezt megteremtettük számukra.
Valamit nem jól csinálunk, csináltunk. Fontosabb lett, hogy a gyereknek milyen frizurája vagy körme legyen, mint az, hogy sportoljon. Gép előtt ülnek egész nap. Nem baj, addig sem kell velük foglalkozni. Sokkal nagyobb a baj, mint gondolnánk.
Csodálkozunk, hogy nem becsülnek meg semmit, nem akarnak semmit, azt hiszik nekik minden jár, nem lehet rájuk szólni? Csodálkozunk, hogy még harminc évesen még otthon vannak? Csodálkozunk, hogy apu meg anyu nélkül nem tudnak szinte semmit sem elintézni? Csodálkozunk, hogy ha a legkisebb megpróbáltatásnál is már pszichológushoz kell vinni a gyereket, mert nem bírja szegény a terhelést? Csodálkozunk, hogy ez az elkényeztetett generáció a legkisebb problémánál is rögtön a droghoz nyúl?
A generációm jelentős részétől ezerszer hallottam, hogy „Az én gyerekem nem olyan!” Persze a te gyereked nem olyan!
Ezzel a dologgal mi boomerek nem nézünk szembe, nem beszélünk erről őszintén és nem kezdünk el valamit csinálni, akkor visszafordíthatatlan folyamatnak leszünk szemtanúi. Hogy miért? Mert annak a következő generációnak se tapasztalata, se ereje se akarata, hogy mind ezen változtasson. A problémát nem ismerik fel, mert Ők úgy élik meg, hogy az nem probléma.
Miként fogjuk feldolgozni, hogy végig dolgoztunk, magunkat nem kímélve, egy egész életet, hogy nekik jobb legyen és láthatóan ez nem tett jó hatást rájuk? Felvetődik ilyenkor a kérdés, hogy munkánknak és a kockázat vállalásunknak így mi értelme volt? Csak ki kell menni a temetőbe. Egyre több 40-50 éves embert temetünk el. Békeidőben ilyen csak a középkorban volt.
Minden összevetve, azért ne induljunk el kötéllel a padlásra. Az élet értelme gyerek, még akkor is ha úgy gondoljuk, hogy valamit elrontottunk. [/row]