Isten Éltessen Városkám!

Városunk várossá nyilvánításának dátuma 1970. március 28. Ennek az események a hivatalos ünnepe április 1. Így a két dátum között köszöntöm Őt!
A mai Százhalombatta területén a bronzkorban létesült az első település. A vaskorban az i.e. 7. század elejétől az ún. Hallstatt-kultúra népe telepedett itt meg, az ő emléküket őrzi az a 123 halomsír (mára csupán 90 maradt felismerhető állapotban), melyekről a település mai nevét kapta. A római korban a Matrica néven kőből épített katonai tábor működött itt nagyjából 1000 fős Afrikában toborzott helyőrséggel.
A százhalmok első írásos említése Anonymus Gestájában történik:” Árpád vezér… a Duna mellett, a százhalom táján (az eredeti latin szövegben: versus centum monies) ütött tábort.” Százhalom falu a 13. században jöhetett létre, Kézai már említi Zazholm formában, később az oklevelek a Zazhalom alakot használták. Bár Batta falut először egy 1318-as keltezésű oklevél említi , a középkori falu eredete a régészeti leletek alapján az Árpád-korba, egész a X. századig nyúlik vissza. A török időkben (legkésőbb a XVI. század végére) mindkét falu elnéptelenedett. Százhalom faluban az élet 1694-ben indult újra, amikor a falu akkori földesura, báró Szapáry Péter szerb családokat telepített a faluba. Őket a 18. század második felében magyarok és svábok követték, a településen tehát három nemzetiség is élt. Battát a XVIII. századi összeírások pusztaként tartják nyilván. A falut és a pusztát 1903-ban egyesítették Százhalombatta néven. A település egészen 1950-ig Fejér vármegyéhez tartozott, ezután pedig Pest megyéhez került át.
A falu gazdasági életét hagyományosan a halászat és a mezőgazdaság határozta meg, ezt egészítette a 20. század első felében a tégla és malomipar. A nagy fellendülést a 20. század második felében itt felépült Dunai Olajfinomító és a Dunamenti Erőmű hozta. Az iparosítás következtében a város lakossága megsokszorozódott, a várossá nyilvánítás évében, 1970-ben a település már 7742 lelket számlált, jelenleg több mint 18 000-en élnek itt.

MOL Dunai Finomító közleménye

Dunai finomító közleménye

Figyelem!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a MOL Dunai Finomító több üzemét időszakosan leállítjuk a 2021. évi tervezett tavaszi nagyjavítások keretében.
A leállást megelőző napokban (március 29. – április 10.) és az üzemek újraindítása alatt (április 26. – május 10.) több olyan technológiai tevékenységet fogunk végezni, amelyek a környező településeken éreztethetik hatásukat. Az üzemek leállítása, indítása látványos fáklyázással (füsttel, fénnyel), gőzfejlődéssel, valamint esetenként kellemetlen szaghatással, esetleg zajjal járhatnak Százhalombatta térségében. Természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kellemetlen szag és zaj a lehető legrövidebb ideig és minimális mértékben zavarja a lakosságot.
A nagyjavítások ideje alatt karbantartó saját kollégáink és külső alvállalkozóink egészségére és biztonságára kiemelten figyelünk. A pandémiás helyzetre való tekintettel rendkívüli járványügyi óvintézkedésekkel készülünk a karbantartási időszakban, azért, hogy mind a környezetünkben élők, mind a DUFI területén dolgozók egészségére maximálisan vigyázzunk. Kollégáinkat heti kétszer, a területen dolgozó külsős alvállalkozóinkat ütemezetten szűrjük Covid teszttel, szakképzett egészségügyi személyzet bevonásával. Nagyon szigorú protokollt követünk: a fertőzött kollégákat azonnal kiemeljük a munkakörnyezetből és kontaktkutatást indítunk, a helyszínen pedig fertőtlenítő takarítást végzünk. Zárt munkahelyeinken folytatjuk a heti rendszeres preventív pandémiás takarítást. Dolgozóinknak biztosítjuk a védekezéshez szükséges orvosi maszkokat, a nagyszámú interakciót igénylő munkakörökben pedig az arcvédő plexi pajzsokat is. A területen dolgozó nagy létszámú csapatok étkezését mozgó hideg/meleg büfékkel és telepített kantin konténerekkel oldjuk meg, ahol korlátozzuk és ütemezzük az egy időben étkezők számát. A távolságtartásra, valamint a folyamatos kéz- és felületfertőtlenítésre fokozottan figyelünk. Ahol az üzletfolytonosság szempontjából a munkavégzés nem igényel fizikai jelenlétet, kollégáink távolról, otthonról dolgoznak. Mindezeken túl a munkavállalók hozzátartozóinak egészsége is fontos számunkra, nekik kedvezményes antigén és/vagy PCR tesztelési lehetőség áll rendelkezésre.
Az időszakos karbantartás az üzemeink biztonságos üzemmenetét szolgálja, annak érdekében, hogy az ország számára stratégiai fontossággal bíró üzemanyag ellátást a Dunai Finomító a jövőben is folyamatosan és zavartalanul biztosítani tudja. Számítunk megértésükre ebben az időszakban.
A MOL a felmerülő esetleges lakossági kérdések, felvetések megválaszolására a tavaszi nagyjavítás ideje alatt is rendelkezés áll. Környezetvédelmi szakembereink telefonon vagy e-mailben beérkező bejelentéseiket, kérdéseiket kivizsgálják és megválaszolják. Lakossági Call Center elérhetőségeink:
Hívjon minket a 06-23/55-11-66 számon, ahol üzenetrögzítő fogadja hívását!
Írjon nekünk a dunaifinomito@mol.hu e-mail címre.
Mindannyiunk számára rendkívüli időszakot élünk át, számos nem várt körülménnyel, viszont jóval több eszköz van a kezünkben, mint egy évvel ezelőtt és azt is megtanultuk, hogy odafigyeléssel, együttműködéssel, kölcsönös felelősségvállalással túljuthatunk ezen.
MOL Dunai Finomító

Oltások gyerekeknek!

rotavírus

Az Önkormányzat idén is térítésmentesen biztosítja a 6-24 hetes százhalombattai csecsemőknek a rotavírus elleni védőoltást, amelyet a gyermekorvosoknál tudnak igényelni a szülők.

Folytatják az iskolakezdés előtt álló nagycsoportos óvodások ingyenes szűrővizsgálatát is. A már hét éve tartó szemészeti vizsgálat mellett bevezették az ortopédiai szűrést is ebben a korosztályban.

Rendőrségi Tájékoztató!

Rendőrségi felhívás

Rendőrségi Tájékoztató!

A csalók minden lehetőséget megragadnak és leginkább az idős emberekre fókuszálnak, akik egyedül élnek. Beszélgessünk rokonainkkal a veszélyekről!
Világszerte tapasztalható, hogy az új koronavírus által terjesztett járvány miatt megjelentek az olyan ál-értékesítők, akik weboldalakon, közösségi oldalakon, e-mail címeken és telefonon keresztül kínálnak egészségügyi eszközöket és újonnan már a vakcinával történő oltásra is ajánlkoznak vagy erre hivatkozva személyes adatokat próbálnak kicsalni.

A csalók klinikai, kórházi dolgozóknak, háziorvosnak vagy önkormányzati dolgozónak kiadva magukat személyesen vagy telefonon keresztül igyekeznek megtéveszteni az idős embereket az oltásra hivatkozással. Előfordulhat, hogy személyesen keresik meg az idős embereket, ekkor egészségügyi dolgozók által viselt fehér ruhában jelennek meg.

Adategyeztetést végeznek, személyes és bankkártya adatokat kérnek annak érdekében, hogy az általuk hivatkozott szervezet nevében ( pl.önkormányzat ) a járvány miatt támogatást tudjanak átutalni a felhívott részére, egyben – látszólag – a védőoltásra is regisztrálnak.
Személyes és pénzügyi adataink komoly értéket képviselnek. Ha ezek illetéktelen személyek számára hozzáférhetővé válnak, az jelentős anyagi károkat okozhat.
A rendőrség tanácsa arra az esetre, ha valaki ilyen hívást kap:

  • Járjon utána, hogy valóban a hivatkozott szervezet vagy hivatal kereste meg: Tegye le a telefont, majd hívja fel a telefonáló által megjelölt intézményt!
  • Tegyen fel ellenőrző kérdéseket: Kérdezze meg a hivatkozott szervezet központi elérhetőségét, a hívó nevét, beosztást!
  • Legyen gyanús, ha pénzátutalásról esik szó, illetve felajánlják, hogy az utalás lebonyolításában segítenek!
  • Bankkártya adataikat semmilyen körülmények között ne adják meg ismeretleneknek se telefonon, se személyesen!
  • Nyilvános helyen, idegenek jelenlétében ne beszéljenek magánügyeikről, mert visszaélhetnek az információkkal!
  • Ne adja meg személyes adatait ismeretleneknek!

Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot!

A rendőrség célja, hogy az elkövetési módszer tudatosításával lehetőleg senki ne dőljön be a csalóknak. Minél többet beszélgetnek erről idős rokonaikkal, ismerőseikkel, annál kisebb eséllyel csaphatják be őket.
Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály

Kamerarenszer bővítése

kamerarendszer

Évek óta javaslom a kamerarendszerek bővítését. A tavaly megkezdett fejlesztés, idén fog befejeződni. Jutott kamera az Erkel Ferenc körúti garázssorra is! Van olyan utca ahova több is jutott.

Pontos helymeghatározás és darabszám nélkül a következő közterületekre jutott kamera:

István Király út Régészeti park körforgalom. Poroszlai Ildikó utca. Turul utca. Fogoly utca. Hága László utcai parkoló és szelektív sziget. Radnóti Miklós utca szelektív sziget. Dunafüred garázssor. Borostyán Pipacs utca sarok, Csónakázó Tó.

A magam részéről kétszer ennyi kamerát eltudnék képzelni. Én azt gondolom, hogy ennek is örülni kell! Ez is egy előrelépés a közterületek biztonságosabbá tétele felé.

Figyelem! áramszünetek!

Áramszünet

Az ELMŰ Hálózati Kft. Budai régióközpontjától kapott értesítés alapján tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a villamos hálózaton végzett munkálatok miatt áramszünet lesz az alábbi helyszíneken, a jelzett időpontokban.

2021 március 22. napján 11.00 – 14.00 óra között

Akácfa utca 2.

Barátság utca 19., 21., 23., 25., 26., 27., 28., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41., 42., 44., 46., 47., 48., 49., 50., 51., 54., 56.

Borostyán utca 52.

Csillag utca 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24., 25., 27., 28., 29., 30., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41., 42., 43., 44., 45., 46., 47.

Damjanich út 88., 102., 104.

Esthajnal utca 2., 3., 4., 5., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 25., 27., 28., 29., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41., 52., 43., 44., 45., 46., 47., 48., 50.

Hold utca 48.

Ilonka utca 1., 7., 8., 9., 15., 16., 17., 21., 37., 38., 39., 40.,41., 45., 46., 47., 48., 49., 50., 1195/1.

Kertész utca 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 16., 18.

Mészáros Sándor utca 6., 12., 18., 20., 20/a., 28., 30., 32., 36., 38., 48., 50., 56., 58.

Ősz utca 44., 47.

Rákóczi Ferenc utca 3., 4., 5., 6., 8., 9., 10., 11., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 23., 25., 26., 27., 28., 29., 30., 31., 32., 33a., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41., 42., 43., 44., 45., 46.

Rózsa utca 1., 3., 4., 6., 8., 10., 11., 12., 14., 16., 17., 18., 19., 20., 22., 24., 26., 28.

Rózsák tere 1., 1a., 3., 4., 5., 6.

Vasút utca 1., 2., 3., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 15., 16., 18., 19., 20., 21., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 30., 34., 40., 42., 46., 48., 50., 56.

2021. március 30. napján 8.00 – 12.00 óra között

Dunafüredi út 5a.

Hága László utca 2193 hrsz.

2021. március 30. napján 11.00 – 15.00 óra között

Erkel Ferenc körút 12., 13., 13a., 14., 14b., 15-39., 18a.

Jókai köz 1., 2., 3., 4., 4a., 5., 6., 7.

Kodály Zoltán sétány 3., 5., 11a.

Liszt Ferenc sétány 8., 19., 21., 23., 25., 27., 29., 29a., 31., 33., 35.

Piac tér 2292/43. hrsz., 2292/44. hrsz.

2021. március 31. napján 8.00 – 12.00 óra között

Bláthy Ottó utca 8., 10., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19.

Erkel Ferenc körút 43., 44., 45., 46., 46a.

Kodály Zoltán sétány 30., 32., 33., 34., 36.

2021. március 31. napján 11.00 – 15.00 óra között

Kodály Zoltán sétány 2., 2a., 4-6., 6a., 8., 10., 10a., 12.

Liszt Ferenc sétány 2.

Szent István tér 1.

2021. április 1. napján 8.00 – 16.00 óra között

Építész utca 10.

Gépész utca 4., 6., 8.

Benta puszta 1., 2., 7., 194/5., 2982/2. hrsz., 2982/6. hrsz., 2982/12. hrsz.

Dunafüredi út 3a. 2982/6. hrsz. út 2982/2. hrsz. 3223/3. hrsz., 3229/3. hrsz.

Amennyiben a munkálatok a fenti időpont előtt befejezésre kerülnek, a hálózat előzetes értesítés nélkül visszakapcsolásra kerül.

 

Általános iskolai felvételi körzetek 2021/2022 tanévre

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2021/2022. TANÉVBEN:

Általános iskolai felvételi körzetek 2021/2022 tanévre

Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola. 2440 Százhalombatta, Damjanich utca 24.

Felvételi körzet: Ady Endre utca, Álmos utca, Árpád utca, Attila utca

Avar köz, Borostyán utca, Botond utca, Csenterics Sándor utca,

Csodaszarvas utca, Csónakos utca, Dobó István utca, Emese utca,

Eötvös Lóránd utca,, Erkel Ferenc krt. 1-22., Erőmű utca, Etele utca, Evezős utca, Fehérló utca, Fenyőfa utca, Fűzfa utca, Gesztenyés utca, Géza fejedelem utca, Gyertyán utca, Gyorma utca,, Gyöngyvirág utca, ,Hajós utca, Halász utca, Halom utca, Harangvirág utca, Hársfa utca, Határ utca, Hét vezér útja, Honfoglalás utca, Hóvirág utca, Huba utca, Hun utca, Hunyadi utca, Iskola utca, István király útja, Jurisich Miklós utca, Karácsonytanya, Kárász utca, Kelta köz, Keve köz, Kinizsi Pál utca, Kormányos utca, Kossuth Lajos utca, Kőrisfa utca, Lehel utca, Liszt Ferenc sétány 1-36., Nyárfa utca, Nyáry Pál utca, Orgona utca, Pákász utca, Pannónia utca, Panoráma utca, Petőfi Sándor utca, Pillangó utca, Poroszlai Ildikó utca, Radnóti Miklós utca,, Rege köz, Révész utca, Röviddülő, Szent László utca, Szkela utca, Szondi György utca, Tas utca, Táltos utca, Thury György utca, Tildy Zoltán utca, Tóth tanya, Tölgyfa utca, Turul utca, Vereckei utca, Viola utca, Zrínyi utca, Zsálya utca.

Százhalombattai Eötvös Loránd Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Tagozatos Általános Iskola. 2440 Százhalombatta, Liszt Ferenc sétány 2.

Felvételi körzet: Akácfa utca, Arany János utca, Aréna utca, Augusztus 20. utca, Bajnok utca, Barátság útja, Bem utca, Berzsenyi Dániel utca, Csenterics Sándor utca, Csillag utca, Csokonai Vitéz Mihály utca, Damjanich utca 1-28. (mind a két oldal), Damjanich utca 30-106. (páros oldal), Duna utca, Dunafüredi út, Ernyei tanya, Esthajnal utca, Franciska-puszta, Hága László utca, Hold utca, Ilonka utca, József Attila utca, Kertész utca, Köztársaság tér, Labda utca, Lakatos köz, Madách Imre utca, Mészáros Sándor utca, Nap utca, Napsugár tér, Nefelejcs utca, Nyár utca, Olimpia utca, Ősz utca, Pipacs utca, Posta köz, Rákóczi utca, Rózsa utca, Rózsák tere, Sport utca, Szellő utca, Szent István tér, Szivárvány tér, Tavasz utca, Tél utca, Triatlon köz, Tulipán utca, Városkapu utca, Vasút utca, Virág utca, Vörösmarty Mihály utca.

Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium

2440 Százhalombatta, Szent István tér 1.

Felvételi körzet: Bagoly utca, Bólyai János utca, Búzavirág tér Csalogány utca,, Csenterics Sándor utca, Damjanich utca 29-97. (páratlan oldal), Déligát út, Dózsa György utca, Erkel Ferenc körút 65-81., Est utca, Fácán utca, Fogoly utca, Fürj utca, Harcsa utca, Irinyi János utca, Jedlik Ányos utca, Kodály Zoltán sétány 1-25., Mérleg utca,, Mókus utca, Nyúl utca, Őz utca, Pacsirta utca, Páva utca, Ponty utca, Rigó utca, Római út, Római utca, Sánc utca, Sas utca, Sólyom utca, Strand utca, Szarvas tér, Széchenyi utca Tavaszmező utca, Tóth László utca, Vidra utca.

Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskola, 2440 Százhalombatta, Liszt Ferenc sétány 10.

Felvételi körzet: Almafa utca, Barackfa utca, Béke utca, Bláthy Ottó utca, Erkel Ferenc körút 23-64., Eperfa utca, Ifjúság útja, Jókai köz, Kodály Zoltán sétány 26-36., Körtefa utca, Március 15. utca, Liszt Ferenc sétány 37-55., Meggyfa utca, Móricz Zsigmond köz, Október 6. utca, Szabadság utca.

 

Oltás Százhalombattán

Oltás Százhalombattán

Oltás, Százhalombatta!

A Covid-19 oltási program alapján a háziorvosok szervezik és végzik a regisztrált és sorra kerülő személyek oltását. Az oltásokat központi menetrend alapján adják be. Az oltások beadását alapos vizsgálat előzi meg.

A beadható oltóanyag beérkezéséről nem a háziorvos dönt.

Az előzetes érdeklődésekkel az oltás időpontja nem gyorsítható! Az oltóanyagokról részletes információkat a magyar kormány koronavírus tájékoztató oldalán lehet olvasni.
koronavirus.gov.hu