Sokat gondolkodtam azon, hogy a következő történést megosszam vagy sem veletek, Önökkel.
Minap vásárlásra adtam fejem, mentem is a sorok között, rá-rá köszönve ismerősökre, barátokra. „Kőrösi Doktor” ment el mellettem, köszöntünk is egymásnak. Pár métert ment a „doki” majd megfordult és odajött hozzám. Gratulált a választási eredményeimhez, nagyon megtisztelő volt. Válaszul csak annyit tudtam mondani, hogy „Aki emberekkel dolgozik az nem munka, nem feladat, hanem hivatás, és legalább olyan jól szeretném csinálni az én hivatásomat, mint te a tiédet!” Én ezt komolyan is gondolom! „Doki” (volt Igazgató Főorvos) nézett rám mereven. Azt hittem megbántottam, hogy egy ilyen nagy tudású ember hivatástudatát az én tevékenységemhez mérem. „Doki” nemes egyszerűséggel csak közelebb lépett és átölelt, ott a TESCO közepén. Nagyon meglepődtem, és miután elengedett csak annyit mondott, hogy nagyon megszeretett!
Nem tudtam hová tenni ezt az érzést, ami kavargott bennem.
Hozzá vagyok szokva, hogy ütnek-vernek, bántanak, lenéznek, lekezelnek. Ezeket már megtanultam kezelni és a bántásokból konokul erőt meríteni.
De az ilyen nyílt szeretet megnyilvánulást még nem tanultam meg kezelni. TESCO-ból kijövet hála az Istennek, esett az eső, mert nem kellett eldöntenem, hogy mi folyik végig az arcomon!