Hagyományos Brassói kicsit másképp.
Harcsa Brassói

Hozzávalók
50dkg harcsafilé.
10dkg füstölt szalonna.
3 gerezd fokhagyma.
1 kávéskanál só.
1 kávéskanál őrölt bors.
1 kávéskanál majoranna.
1 kávéskanál Őrölt pirospaprika.
10dkg vöröshagyma.
50dkg burgonya.
Olaj.
Elkészítése
Harcsafilét kockára vágunk és fűszerezzük fokhagymával, sóval, borssal és kevés majorannával. Olajt hevítünk és megsütjük a kockára vagy hasábra vágott burgonyát. Füstölt szalonnát apró kockára vágjuk és egy másik edénybe zsírjára pirítjuk. Majd ebben a zsírban a szálára vágott vöröshagymát a kockára vágott harcsafilével elkezdjük lepirítani.
Tálalásnál először a sültburgonyát tesszük a tányérra, majd a ráhalmozzuk a hagymás sült halat és megszórjuk pirospaprikával.