Harissa

A harissa az egész arab világban elterjedt csípős szósz. A mi Erős Pistánk analógiája, melyet minden arab háztartásban tartanak. 

Harissa

Hozzávalók

2 közepes db kápia paprika.
1 kávéskanál őrölt fűszerkömény
1 kávéskanál római kömény
1 kávéskanál koriandermag
1 kávéskanál fekete bors
1 teáskanál fűszerpaprika
3 gerezd fokhagyma
Fél citromból nyert citromhéj
2 szál menta
1 teáskanál só
1 (3dl) doboz sűrített paradicsom.
3 ek olívaolaj
Báránykolbász
Feta vagy kecskesajt
Arab lepénykenyér

Elkészítése

Egy-egy kávéskanál fűszerköményt, római köményt, koriandermagot, fekete borsot dobjuk a száraz serpenyőbe, és nagy lángon pirítsuk 2-3 percig, amíg illatozni nem kezd. Tegyük át egy mozsárba, adjunk hozzá a fokhagymát, őrölt paprikát és őröljük, zúzzuk össze.

Olíva olajt hevítünk és az apró kockára vágott kápia paprikát és a chilit elkezdjük pirítani. Az összemorzsolt fűszerkeverékünket is hozzá öntjük sűrített paradicsommal együtt.

Reszeljük hozzá a citrom héját, aprítsuk fel a mentát, és ezt is adjuk hozzá, majd ízesítsük kevés sóval és készre főzzük. A kész szószba tálalás előtt kecske vagy fetasajtot szaggatunk.

Bárány, kecske, marha vagy borjú kolbászt sütünk hozzá, és arab lepénykenyérrel fogyasztjuk.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük