Takarítás!

Péntek délelőtt csörgött a telefonom. Egy furcsán lassan beszélő fiatal férfi hang hívott, hogy sokat és rendszeresen segítenek és visznek enni egy idős néninek és a kutyájának. Kérte, ha tudok valakit, aki kitakarítana a néninél az jó lenne. Kérdéseket tettem fel, hogy milyen a bútorzat, milyen a padló? Kő, linóleum vagy parketta? Nem tudott mindenre válaszolni, így megbeszéltük, hogy szombaton délelőtt megnézem, mit kell kitakarítani. Úgy döntöttem megcsinálom, de tudnom kellet milyen vegyszereket és takarító eszközöket vigyek. Találkoztunk a megbeszélt időpontban a ház előtt, be is mentünk a nénihez. A fiatalember fél oldala le volt bénulva, úgy húzta maga után a lábát és a beszéde is azért volt olyan a furcsa a telefonba. A fiatal férfi bicegve ment előttem kis ételes szatyrával egyenes be a néni lakásába. Kutya barátságosan fogadott minket. Ők bementek a konyhába én meg gyorsan körbenéztem mi kell a takarításhoz, majd utánuk mentem a konyhába.

A konyhaajtóban megálltam és végignéztem egy hétköznapi csodát.

Egy félig lebénult ember, aki feltehetően és ránézésre sem gazdag, tukmálja rá a nénire az általuk otthon elkészített házias ételt. Mind e közben a barátságos kutyus boldogan ette a nekiszánt falatokat. Elgondolkodtam. „Mi” egészségesen, Ő hozzájuk képest senkik vagyunk. Mily jelentéktelen mind az amit teszünk. Milyen kicsinyesek és önzők vagyunk ehhez a két csodálatos emberhez képest. Az egyik beteg létére segít, a másik szégyelli elfogadni a segítséget, mert nincs hozzászokva! Elszégyelltem magam, hogy egészséges létemre nem teszek még többet. Nehéz volt megszólalnom, de muszáj volt elmondanom miért jöttem volt. A néni szégyenlősen elutasította, hogy kitakarítsam a lakását! Most délután öt óra van. Csak most tudtam leírni. Elnézést kérek, ha bár kit is megbántottam, de azt gondolom, hogy egy nagyon szép húsvéti üzenet kaptam.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük